Matek felvételi felkészülés – Így csináld!

Siker Suli Győr - Matek felvételi felkészülés

A legtöbb szülőben a matek felvételi körüli gondolatok általában 7. osztályban kezdenek körvonalazódni. Van aki 8. osztály év elején vagy a nyári szünetben kezd el utána járni ennek a témának. Pedig már a felső tagozat első éveiben is bele lehet vágni a felkészülésnek.

Nézzük meg azonban, hogy miért érdemes jóval korábban elkezdeni a felkészülést úgy, hogy az a diáknak ne legyen megterhelő. Ehhez igazából első körben nem árt tisztába lenni azzal, hogy milyen nagy témakörök kerülnek elő a felvételin.

Matek Felvételi témakörök

Alapvetően ezek a témakörök váltogatják / ismétlik egymást (vannak amelyek minden évben előjönnek és vannak amik váltogatják egymást).

  1. Alapműveletek
  2. Mértékegység váltás
  3. Kombinatorika
  4. Grafikonok, statisztika
  5. Arány és százalék számítás szöveges feladatokkal
  6. Koordináta rendszer, függvények
  7. Geometria
  8. Térgeometria
  9. Egyenlettel megoldható szöveges feladatok
  10. Egyéb, általában elméleti tudást igénylő feladatok (később részletezem)

Van olyan év amikor egy témakör 2 feladatban is előfordul és egy másik nem szerepel a feladatsorban, de van olyan is amikor mindegyikre egy-egy feladat jut.

Most, hogy tisztáztuk, mi az a 10 téma amiből összeállításra kerül a felvételi, vágjunk is bele abba, hogy melyik témakörrel mikor érdemes elkezdeni foglalkozni.

Hogyan osszuk el a matek felvételi feladatokat az évek alatt?

5. osztály - Alapműveletek és Mértékegység váltás

Az alapműveleteket (összeadás, kivonás, szorzás osztás) folyamatosan érdemes gyakorolni, hiszen nem mindegy, hogy a diák mennyi idő alatt tudja elvégezni ezeket a rész számításokat. Azoknál a diákoknál ahol még 8. osztályban is néha-néha gond van a szorzással, osztással sokkal nehezebb a felkészülés, hiszen még a lemaradást is pótolni kell, párhuzamosan a nehezebb feladatokra való gyakorlás mellett.

Az alapműveleteken kívül még simán tudja gyakorolni a mértékegység váltásokat is, hiszen lényegében ott is, csak alap számítások kellenek. Mellette természetesen minél több időt tölt ezzel a témakörrel annál hamarabb fogja kívülről tudni a váltószámokat.

A nyári szünet alatt ismétlés, gyakorlás az eddigiekből. A célunk ezekkel az alapművelet gyakorlásokkal, hogy amikor már később összetett feladatokat old meg a tanuló, akkor ezek a számítások teljesen rutinból menjenek.

6. osztály - Arány és százalékszámítás, Grafikonok, statisztika, Kombinatorika

Miután az iskolában érintik ezeket a témaköröket, azt követően bátran el lehet kezdeni otthon a gyakorlást ezekben a témakörökben is felvételi feladatokkal. Így még nagyon friss emlékekkel tudunk dolgozni. Kezdetben az is tökéletes, ha alap százalékos és arányos feladatokat gyakorol a diák, majd azt követően kerülnek elő a szöveges feladatok.

A kombinatorikát nagyon sokszor igazából felsős tudás nélkül is el tudják végezni a diákok, de a terhelés és az új anyagok szempontjából 6. osztályban bőven elég elkezdeni foglalkozni ezekkel a feladatokkal.

Nyári szünetben ismétlés és a gyakorlás az eddigiekből. Viszont itt érdemes elővenni az előző évi anyagokat, hogy azok az anyagok is a felszínen maradjanak. Itt főleg a mértékváltásra gondolok, hiszen az alapműveletek amúgy is kellenek akár egy bonyolultabb számolásos feladatnál.

7. osztály - Koordináta rendszer, Geometria, Alap egyenletekkel való számolás

A koordináta rendszereket ugyan általában 6. osztályban veszik a diákok, de mivel sokszor szokták kombinálni geometriával is ezeket a feladatokat így célszerűbb lenne 7. osztály alatt elővenni ezt a típust, mivel ebben az évben sok geometria van alapvetően is.

Mivel ebben az időszakban kerülnek képbe az egyenletek is így az említett két típus mellé főleg a második félévben inkább az alap egyenlet megoldásokat javasolnám. Amennyi csak belefér fokozatosan nehezítve a feladatokat. Akár, ha az idő engedi akkor kezdetleges szöveges feladatokkal is meg lehet próbálkozni.

7. – 8. nyári szünete: Minden eddigi témakor ismétlése. Akár felvételi feladatsorok megoldása térgeometria és egyenlettel megoldható szöveges feladatok nélkül. Már el lehet kezdeni gyakorolni az időre való megírását a feladatsoroknak. Megnézni, hogy mennyi idő maradna a két említett feladattípusra a 45 percből.

8. osztály - Térgeometria, Egyenlettel megoldható szöveges feladatok

A felvételi évében mivel csak fél évünk van készülni így erre a fél évre hagynám a térgeometriát és az egyenlettel megoldható szöveges feladatokat. Az idő itt már egyre sürget, a legjobb az lenne, ha az utolsó 1 – 1,5 hónapra már mindennel végezne a diák és csak feladatsorokat kellene megoldania időre.

Hogyan terheljük fokozatosan a diákot?

Sokszor jelent problémát a matek felvételi során a terhelés hiánya. A tanulónak alapvetően jól mennek a feladatok de nincs meg a kellő rutin és tapasztalat. Nyomás alatt nem tud úgy teljesíteni mert nem elég magabiztos. Ezért fontos, hogy szépen fokozatosan egyre nagyobb mennyiségben kapja a feladatokat.

5. osztály és nyári szünet

Kezdetben teljesen elég, ha hetente ki van jelölve egy nap amikor felvételi feladatokat old meg a tanuló, akár csak 1 órát foglalkozik a témával. A lényeg a gyakorlás és hogy szépen kezdjen beépülni a heti rutinba.

Szünetben: A legjobb az ha minden héten legalább 1 napot foglalkozik vele a tanuló. Így nem fog annyit felejteni és benne marad a körforgásban. Természetesen lehet többet is gyakorolni, de fontos, hogy a szünetben maradjon idő a pihenésre is, mert könnyen kontraproduktív lehet a sok gyakorlás.

6. osztály és nyári szünet

Továbbra is tartanám a heti 1 alkalmat, viszont 2 hetente akár be lehetne iktatni egy ismétlő órát. Ahol az előző évben felvételire gyakoroltakat és tanultakat átismétli, megold egy-két feladatot.

Szünetben: Heti 2 nap 1 – 1 óra bőségesen elég. Az eddigiek gyakorlása a cél, semmi új anyag. Ha ki-ki marad 1-1 nap semmi probléma. A cél, hogy a tanultak ne felejtődjenek el.

7. osztály és nyári szünet

Itt már nagyon jó lenne a heti 2 nap akár 1,5 – 1,5 órában. Ez mindig egyén függő természetesen (és ez igaz minden eddig leírtakra). A korábban tanultakat folyamatosan ismételjük és mellé vesszük az új témaköröket. Akár meg lehet egyezni a diákkal abban is, hogy heti 3×1 óra, de miden 3. héten elég csak 1×1 óra ahol egy feladatsort old meg.

Szünet: Itt már biztosan kelleni fog a heti 3 óra, de ne minden héten, had élvezze ki a gyerek a nyarat. Mivel új anyag nem kerül most be a körbe így csak és kizárólag az ismétlés és a gyakorlás kap szerepet. Ezért nem életbevágó, hogy a nyár minden hetén 3 órát ezzel töltsön.

8. osztály

Akár heti 4 óra is mehet egészen nyugodtan. Itt már úgy is elérünk arra a szintre, hogy a heti 4 órát ki se fogja használni, de a kitűzött feladatokat simán megcsinálja. Ez a sok gyakorlásnak lesz köszönhető. Hiszen csak 2 új anyag maradt erre az időre, mások pedig még csak most fogják kezdeni a felkészülést. Ez hatalmas önbizalmat fog kölcsönözni a számára ami nagyon fontos a felvételin. Szinte nem lesz olyan feladat amit már nem oldott volna meg. A többi diák általában ilyenkor már csak kapkodni szokott meg stresszelni, hogy mit nem nézett még át, ti viszont hátra dőlhettek és várhatjátok nyugodtan a vizsga napját.

Összegzés

A matek felvételi sajnos sok diáknak mumussá válik 8. osztályra, pedig ezt könnyedén el lehet kerülni. A felkészülést már 5. osztályban el lehet kezdeni. Természetesen nem kötelező. Az itt leírt forgatókönyv egy ideális eset. A legideálisabb. Minden ettől eltérő esetben egy hasonló stratégiát kell kidolgozni a diák számára. Természetesen minél később kezdjük el, annál többet kell foglalkozni a matekkal heti szinten. Nem lehetetlen fél év alatt sem felkészülni és persze az is el tudja rontani aki évek óta készül. A legfontosabb az talán az, hogy a diák ne egy borzalmas élményként élje meg a felvételit és az arra való készülést. Ennek például lehet a nyitja az, hogy ennyire szét osztjuk időben a tanulást. Ha a gyerek azt látja, hogy na mostantól hónapokon keresztül nem lesz semmi szabadidőm csak a hülye matekot kell gyakorolnom, akkor nem igazán lesznek pozitív emlékei.

Viszont, ha azt látja, hogy készülök, heti egyszer/kétszer/háromszor (kinek mennyire van szüksége) leülök gyakorlok aztán azt csinálok amit akarok és ráadásul egyre jobban mennek a feladatok, akkor nagyobb eséllyel fogja azt gondolni “Na most akkor mi van? Megírom aztán kész, már annyit feladatsort végig gyakoroltam 1 már nem oszt nem szoroz”.

A felkészüléshez a korábbi felvételi feladatsorokat ide kattintva érheted el.

Ha elolvastad ezt a bejegyzést és még mindig olvasod, akkor nagy valószínűséggel a felvételire való készülés foglalkoztat. Írj nekünk egy üzenetet, mi pedig egy felmérést követően felállítunk egy stratégiát a gyermekednek, hogy hogyan érdemes felkészülnie a felvételire! Matek tanáraink pedig állnak rendelkezésetekre minden olyan témában amiben elakadnátok, vagy csak egy kis plusz kellene.